18. rész

[Ajánlott zene az olvasáshoz]


Hyeseul pov.

Az ajtó halk nyikorgással csukódott be Kyungsoo mögött. Tagjaim megmerevedtek, és jóformán levegőt se mertem venni egy pillanatra. 

Már azt hittem, ez a nap nem tartogathat több kellemetlen meglepetést. Tévedtem, de hatalmasat. Alig pár órája láttam őt, mégis, azóta hatalmasat fordult velem a világ, méghozzá az ő közreműködésével.

Miért? - futott át agyamon a gondolat újra és újra, mert képtelen voltam elfogadni Kyungsoo árulását. És most itt állt előttem, egyre csak közeledett, én pedig lefagyva gubbasztottam az ágyon, nem tudva, mihez is kezdjek most. Ez már túl sok volt nekem egy napra.

- Hyeseul? - mondta a sötétbe halkan a fiú. Meggyújtotta a lámpást, s ezzel sikeresen el is vette egyetlen megmaradt menedékemet, a sötétséget. A kis házat hirtelen elöntő fény miatt ugyanis kénytelen voltam lehunyni szemeimet, s immáron teljesen védtelenül maradtam. - Hyeseul?

- Mit akarsz? - szólaltam meg élesen, kényszerítve magamat, hogy felnyissam szemeimet, szoktatva őket az újonnan jött világossághoz. Bármennyire is nehezemre esett, megkeményítettem magam lélekben, hogy ellenálljak, bármire is készüljön a fiú. 

- Én csak... - torpant meg Kyungsoo, arcára enyhe meglepettség ült ki, mint aki nem tudja mire vélje a hangnemet, amiben szóltam hozzá. Megfeszülve vártam, hogy mit fog tenni, s habozása pattanásig feszítette idegeim húrját, amely pedig már eddig is épp elég zilált volt. Kyungsoo újabb lépést tett felém.

- Ne! - kiáltottam fel, karjaimat védekezőn emeltem fel és nyújtottam ki, hogy megállítsam.

- Hogy?

- Ne gyere közelebb! - mondtam olyan határozottan, amennyire csak tőlem telt ebben a szánalomra méltó állapotomban. - Mit akarsz, ha? Nem volt még elég?

- Elég? - kérdezett vissza a fiú értetlenül, én meg kezdtem ideges lenni attól, hogy hirtelen megjátssza a tudatlant. - Hyeseul, mi történt?

- Mi történt? - fakadtam ki hangosan kérdése hallatán, s itt valami elpattant bennem. Hisztérikus nevetést hallattam, és feltérdeltem az ágyon, hogy nagyjából szemmagasságba kerüljek a fiúval. - Mi történt?! Mintha te azt nem tudnád, kedves Kyungsoo, Jongin állítólagos legjobb barátja! Azt hittem, benned megbízhatok, erre annak a szörnyetegnek a karmai közé taszítasz, pont te! Mondd, hogy tehetted ezt? És én még elhittem neked, hogy Jongin igaz barátja vagy. De nem. Vagy csak engem utálsz ennyire? Hogy voltál képes elárulni...

- Hyeseul, egy szót se értek, miről beszélsz? Kit árultam el? - szakította félbe szemrehányásaimat a fiú, nagy szemei döbbenettől tágulva meredtek rám, ahogy a fejéhez vágtam mindent. - Azért jöttem, hogy megkérdezzem, jól vagy-e, mert... hallottam valamit, hogy ájultan találtak... Hol van Jongin?

- Nem hiszem el - suttogtam elhűlve magam elé Kyungsoo szavait hallva. - Hogy jól vagyok-e? SOHA JOBBAN, HÁLA NEKED! - kiabáltam magamból kikelve, amivel elértem, hogy a fiú összerezzenve hátráljon egy lépést. - Most pedig menj és ünnepelj Dongsikkal!

Kyungsoo nem felelt, csak bámult rám hosszasan. Hirtelen elhagyott minden erőm és iszonyú fáradtnak éreztem magam. Visszarogytam az ágyra és levegőért kezdtem kapkodni. Az előttem álló fiú hosszú ideig nem mozdult, lecövekelve figyelt engem. Már a legkevésbé sem érdekelt, hogy mit fog tenni; bántani fog vagy itthagy - nem számított többé. 

Teltek a másodpercek, de nem történt semmi.

- Hyeseul, én... - szólalt meg a fiú, de nem tudta végigmondani, mert ekkor kicsapódott az ajtó, és a küszöbön megjelent Jongin. Apró, szánalmas vinnyogásszerű hangot hallattam, ahogy megláttam őt az öröm jeleként afelett, hogy végre visszatért, de legfőképp amiatt, hogy egyáltalán újra láthatom. Kyungsoo is a bejárat felé kapta a fejét és a két fiú pillantása azonnal találkozott. Jongin arca amúgy sem vidám arca nyomban elborult Kyungsoo láttán és dühösen villant meg a szeme. Mire észbe kaptam, a fiú már két nagy lépéssel át is szelte a szobát és a gallérjánál ragadva meg a kisebbet erősen a falnak lökte őt. Kyungsoo felnyögött az ütközéstől és fejéhez kapott, ami nagyot koppant a kemény fafelületen.

- Még ide mered tolni a képed? - morogta Jongin, miközben szemei majd felnyársalták Kyungsoo-t. - A barátomnak hittelek, de te hátba szúrtál! Hogy voltál képes erre, hm?

Meglepve néztem Joninra; ezek szerint időközben megtudta Kyungsoo szerepét az egészben.

- Jongin - próbált kiszabadulni a vádlott Jongin erős szorításából, de a fiú erősen tartotta őt, nem engedte ellökni magát. - Jongin, mi ez az egész? Én nem csináltam semmit...

- Nem? NEM? - kiabálta vissza Jongin és olyan közel hajolt Kyungsoo-hoz, hogy arcaik között csak pár centiméter hiány maradt mindössze. - Ilyen közel vagyok ahhoz, hogy egy hatalmasat bemossak neked most - mutatott ujjaival egy alig egy centis távolságot Jongin -, és te azt mondod, NEM CSINÁLTÁL SEMMIT? Akkor hadd világosítsalak fel, nem mintha te nem tudnád: ezüsstálcán kínáltad fel Hyeseult Dongsiknak, aki nyilván busás jutalomban részesít majd téged ezért!

- Mi közöm nekem Dongsikhoz? - csattant fel hirtelen Kyungsoo. 

- Azt neked kéne megmondanod, nem nekem! Te vitted el neki a lányt! - köpte mérgesen Jongin. - Mondd csak, mivel sikerült rávennie, hogy elárulj? Vagy kezdettől fogva az ő oldalán állsz? Kémkedsz neki utánam?

- Mi van? Komolyan, Jongin, fogalmam sincs, hogy hirtelen miért vádolsz azzal, hogy elárultalak! Semmi közöm Dongsikhoz, te is jól tudod! És Hyeseult meg végképp nem vittem el hozzá!

- De igen - szóltam hirtelen közbe, mire mindketten felém kapták a fejüket. - Azt mondtad, Jonginhoz viszel, de a házban Dongsik volt - mondtam el a ma történteket. Kyungsoo szemei hatalmasra kerekedtek, s leesett állal bámult rám. Teljesen úgy nézett ki, mint aki most tudja meg az igazságot.

- Te jó ég... - suttogta maga elé elhűlve a fiú. Feszülten figyeltem reakcióját, s Jonginon is láttam, hogy összeszorított állkapoccsal mered a fiúra maga előtt. - Mi törté...

- Komolyan Kyungsoo, ne add itt az ártatlant! - hördült fel Jongin, mielőtt az alacsonyabbik befejezhette volna kérdését. - Az az állat megerőszakolta őt!

Kyungsoo szemei, ha lehet, még nagyobbak lettek és rémülten nézett újra rám. Nem tudtam, mire véljem viselkedését: most tényleg megpróbálja megjátszani a tudatlant, vagy valóban nem tud semmit az egészről? 

- Ez k-komoly? - dadogta felém megerősítést várva, amelyet meg is kapott: csak egy pillantást kellett vetnie meggyötört lényemre. - Jongin... Jongin, hallgass meg!

- Nem vagyok kíváncsi a hazugságaidra, Kyungsoo! - hárította Jongin a próbálkozását azonnal.

- De...

- Mondom nem!

- Hallgass már meg! - kiáltott fel a fiú elvesztve türelmét és taszított egyet Jonginon, hogy kiszabaduljon szorításából. - Ez az egész egy hatalmas félreértés! Én tényleg odavittem ma Hyeseult, bevallom, így volt. De fogalmam sem volt róla, hogy Dongsik van a dolog mögött! Egy másik katonától kaptam az üzenetet, hogy te kéreted Hyeseult oda, én pedig teljesítettem a dolgot, mert mindig teljesítem a kéréseidet! 

- Ne, ne, ne próbálj ócska kifogásokkal jönni itt nekem, nem veszem be! - legyintett Jongin.

- Ezek nem kifogások, ez az igazság, esküszöm! - mondta Kyungsoo határozottan Jonginról rám, majd újból Jonginra pillantva, próbálva meggyőzni minket. Jongin sötéten nézett rá vissza, s nem mutatta jelét, hogy Kyungsoo sikerrel járt volna. - Hát nem veszed észre, mit csinál? Téged akar tönkretenni, és mindent megtesz azért, hogy ez sikerüljön... És ehhez... engem is felhasznált. Mekkora hülye vagyok! - kapott a végén a fejéhez. - Minket is össze akar ugrasztani!

- Azt mondod, azt hitted, én üzenek neked? - kérdezte halkan Jongin.

- Így volt - bólintott Kyungsoo és reménykedve nézett Jonginra. - Most már belátom, hogy hiba volt.

- Méghozzá óriási! - sziszegte Jongin és összehúzott szemöldökkel vizslatta Kyungsoo-t megint. - És mondd csak, hogy lehettél olyan vak, hogy nem vetted észre, hogy az a tag, akivel állítólag üzentem neked, Dongsik embere? Tudod jól, hogy Hyeseult nem bízom idegenekre, hogy ebben az ügyben sosem járnék el ilyen hanyagul, de neked meg sem fordult a fejedben, hogy alaposabban utánajárj ennek?

- Jongin - vett mély levegőt Kyungsoo és próbált olyan higgadtan beszélni, amennyire csak lehetett, miközben a legjobb barátja éles szemmel figyelte minden mozdulatát, minden szavát, s a magyarázatára várt. - Rengeteg dolgom volt ma, így siettem, hogy a parancsnokom ne vegye le a fejem és különben sem ismerem Dongsik összes emberét! Tudom, hibáztam, hülye voltam és ennek... borzalmas következményei lettek. De őszintén megbántam, kérlek higgy nekem!

Jongin nem szólt, csak némán emésztgette a hallottakat. Én is ugyanezt tettem és ahogy kettejüket figyeltem, kezdtem elbizonytalanodni Kyungsoo bűnösségét illetően. Ha racionálisan végiggondoljuk a dolgokat, lehet igazság abban, amit mond. Dongsik azt hiszem, mindenre képes lenne, hogy tönkretegye Jongint és bárkit boldogan felhasználna ehhez. Egyértelműen én voltam ehhez a legjobb alany és Kyungsoo is kapóra jött neki. Mindenkit átvert, valóban elérve ezzel, hogy Jongin már a legjobb barátjában se tudjon megbízni maradéktalanul.

- Jongin, hiszen barátok vagyunk! - akarta Kyungsoo megfogni Jongin alkarját, de a fiú kirántotta azt ujjai közül, Kyungsoo arcára pedig fájdalmas kifejezés ült ki.

- Én is azt, hittem, hogy azok vagyunk, de most már nem tudom, mit higgyek!

- Azok vagyunk! Sosem árulnálak el! Nem tudom, hogy vagy képes egyáltalán ilyesmit feltételezni rólam! - keveredett most Kyungsoo hangjába enyhe szemrehányás.

- Odavitted őt! - emlékeztette halkan Jongin.

- Már elmondtam, hogy volt az egész, nem tudok többet mondani. Komolyan eldobnád a barátságunkat csak így? Egy... lány miatt?

- Egy lány miatt? Ő nem csak egy lány és különben is, itt nem csak Hyeseulről van szó, hanem rólam is! - morogta még mindig dühösen Jongin, és ökölbe szorította kezeit. - Most pedig tűnj innen. Nem akarlak többet látni.

Kyungsoo olyan arcot vágott Jongin kijelentése hallatán, mint akit pofon csaptak, és még bennem is megállt egy pillanatra az ütő.

- Jongin, ezt nem gondolhatod komolyan - rebegte a fiú. Jongin nem válaszolt, csak hátat fordított neki. A szobára halálos csend telepedett, késsel lehetett volna vágni a feszültséget. - Jongin... Kkamjong... - szólította egy általam még sosem hallott néven Kyungsoo a fiút, de ő nem reagált. Kyungsoo lehorgasztotta a fejét és az ajtó felé vette az irányt. Mielőtt azonban kiment volna még visszafordult egyszer. - Bocsáss meg! - suttogta halkan, aztán már csak az ajtó csapódása hallatszott mögötte. Jongin teste enyhén összerezzent a zaj hallatán, aztán a fiú hosszan, lassan eresztette ki a benntartott levegőjét. Én jóformán megszólalni se mertem, az iménti veszekedés még élesen ott élt a tudatomban.

- Jól vagy? - fordult felém végül Jongin, s ekkor végre szemügyre vehettem őt. Ajka felszakadt, egész arcát vér, verejték és kosz lepte be. Ahogy pillantásom a jobb lábára esett, felszisszentem a látványtól. Nadrágja csupa vér volt a térde környékén, és a széthasadt ruhaanyag alatt minden bizonnyal egy nem éppen barátságos apró kis karcolás lakozott.

- Jó ég, Jongin! - szörnyülködtem. - Azonnal el kell menned a gyengélkedőre, ez nagyon csúnyán néz ki még így ruhán át is!

- Nyugodj meg, nincs semmi bajom - legyintett a fiú, de közben fáradtan roskadt le egy székbe, összeszorított szemekkel, nyilvánvalóan a fájdalomtól.

- Még hogy semmi! - mondtam a magamét tovább. - Jongin, ez nem vicc! Ha ez elfertőződik, akár a lábadat is levághatják! - festettem az ördögöt a falra, de nem hagyhattam, hogy ezt kezeletlenül hagyja. 

- Jól van már, mindjárt elmegyek! - csattant fel Jongin. - Csak pihenek egy kicsit.

- Nem kellett volna odamenned.

- De igen - vágta rá azonnal. - És tudod mit? Cseppet sem bántam meg! Most szenvedhet az a barom. Csak azt sajnálom, hogy amit kapott, az még törtrésze sem annak, amit neked kellett kibírnod. 

- Mit csináltál vele? - kérdeztem, bár nem voltam biztos benne, hogy hallani akarom a választ. Minél előbb el akartam felejteni azt az embert, soha többé nem akartam emlékezni rá, mert még a gondolattól is kirázott a hideg és újra magamon véltem érezni mocskos, nehéz testét. - Megölted?

- Nem, de elbántam vele - dörmögte sötéten Jongin. - Remélem, soha többé nem áll talpra az az akasztófára való!

Én is nagyon remélem. Nagyot nyeltem és a takaró után nyúltam, hogy újra belebújjak. Jongin felállt és hozzám lépett, de láthatóan nehezére esett neki a járás. Kinyújtotta ujjait, hogy megérintsen, de félúton meggondolta magát és visszahúzta a kezét. Láttam, hogy mondani akar valamit, de nehezére esik megformálni mondandóját.

- Mindjárt visszajövök - mondta végül és kiment a házból. Ismét egyedül maradtam.

*

- Aludj csak! - szólt rám, amikor visszajött, megtisztálkodva, friss ruhákban, immár vastag kötéssel a combja körül, egy mankóra támaszkodva, ami megkönnyítette haladását. Én már feküdtem és arra számítottam, hogy ő is leheveredik mellém, ahogy mindig is szokta, de nem tette, hanem megint csak a székbe telepedett le.

- Jongin? Nem jössz ide? - kérdeztem meglepve.

- Nem - hangzott tömör válasza. - Aludj!

- Miért nem? - kérdeztem gyanakodva. Még sosem volt erre példa.

- Mert nem.

- Jongin? - váltott át a hangom számonkérőbe, ő pedig a szemeit forgatva nagyot sóhajtott.

- Láttam, hogy reagáltál korábban, amikor meg akartalak érinteni - bökte ki. - Figyelembe véve, hogy mi történt veled, megértem, hogy nem vágysz most senki közelségére.

- Ó - hangzott a válaszom. - Értem. Hálás vagyok ezért neked, de szerinted hagyom, hogy egy ilyen sérüléssel egy székben ülve töltsd az éjszakát?

- Majd felfekszem az asztalra.

- Hülyeség - jelentettem ki egyszerűen. - Idejössz!

- Igenis, kapitány! - adta meg magát a fiú. Lassú, kimért mozdulatokkal feküdt le és takarta be magát a takaróval. Olyan messzire húzódott ki a szélre, amennyire csak lehetett. - Ígérem, nem érek hozzád - nézett rám a nagy barna szemeivel.

- Ne legyél buta - feleltem. - De Jongin...

- Hm?

- Kyungsoo...

- Nem akarok erről beszélni most - vágott azonnal közbe, elhallgattatva engem, én pedig nem erőltettem a témát. - Jó éjt.

- Jó éjt - súgtam és lehunytam szemeimet.

*

Reggel Jongin matatására ébredtem mély, álomtalan alvásból. Épp a kardját tisztította a ráragadt piszoktól, amikor valaki zörögni kezdett az ajtón.

- Jongin! Jongin! - szólította egy hang, amiben felismertem a parancsnokot.

- Mit akarsz? - kiabálta ki neki Jongin.

- A tábornok hívat téged. Beszélni akar veled - közölte a parancsnok a hírt, én pedig rémülten pillantottam Jonginra, aki bár grimaszolt egyet, de nem látszott különösebben meglepettnek a hír hallatán, hogy az apja látni akarja.

- Jó, mindjárt megyek! - válaszolta, aztán hozzám intézte szavait. - Te pedig itt maradsz, jó? El nem hagyod ezt a házat ma, rendben?

- De a konyha...

- Teszek a konyhára, itt maradsz és kész! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- Rendben - egyeztem bele, ő pedig öltözni kezdett. Amikor minden ruhadarabja rajta volt már, megpróbált ráállni sérült lábára, de egy fájdalmas szisszenés után egy ingerült morgással markolt a mankóra.

- Ha elmentem, reteszeld be az ajtót. Jobb, ha azt is odateszed, ott - mutatott egy fadarabra, ami a bejárat eltorlaszolására volt alkalmas. - Csak nekem nyithatod ki, jó?

- Jó - bólintottam, így Jongin indulni készült.

- Nemsokára visszajövök. Hozok neked enni valamit - ígérte és kitárta az ajtót, hogy kilépjen.

- Jongin! - szóltam még utána, mire nyomban visszafordult. Félénken megragadtam ujjait és megszorítottam őket. Éreztem, hogy a fiú megrezzent érintésem alatt, váratlanul érte a dolog. - Vigyázz magadra!