3. rész

Jongin pov.

Milyen törékenynek látszik most, ahogy így áll előttem. Nem is gondolná az ember, hogy micsoda erő rejtőzik benne, de én láttam. Birokra kelt azzal az iditóta Dongsikkal és most itt áll a  szobámban, egyedül, kiszolgáltatva. Csak nekem.

Hyeseul pov.

A testem megfagyott szavainak hallatára. Lélegzetem elakadt és olyan érzésem volt, mintha az agyam fölmondta volna a szolgálatot, és nem képes feldolgozni a hallottakat. Persze ez nyilvánvaló kellett volna, hogy legyen azok után, ami eddig történt. A fiú sima arccal figyelte reakciómat, aztán otthagyott, ahol álltam. A faház, amiben Jongin lakott egyetlen helyiségből állt, középen egy függönnyel elválasztva. Az ajtóhoz közelebb eső területen álltam, ahol a berendezés csupán egy asztalból, két székből, egy polcból és egy szekrényből állt. Jongin elkezdte lepakolni a fegyvereit az asztalra, pillantásom minden egyes mozdulatát követte, miközben a testem megmozdult, és halkan az ajtó felé kezdtem hátrálni. Ha időben elérném...

- Azt nem javaslom - állított meg a hangja a mozdulat közben. Nem nézett rám, miközben beszélt, hanem a felsőruházatát kezdte bontogatni. - Vagy itt maradsz, vagy mehetsz vissza a Dongsik-féle társasághoz.  - A hangja teljesen semleges volt, mint akinek egészen mindegy, mit csinálok. Félbehagyta az öltözést és elém sétált, ismét állam alá nyúlva nézett le rám. - De a saját érdekedben, azt javaslom, ne menj ki oda.

Nagyot nyeltem. Mi az, hogy a saját érdekemben? Hát nem mindegy, ha egyszer így is, úgy is úgyanúgy végzem? Megalázva testileg, lelkileg? Nem mindegy, ki tesz rajtam erőszakot...?! 

- Én nem foglak bántani - ejtette ki hirtelen a száján azokat a szavakat, amikre a legkevésbé sem számítottam. Hihetetlennek tűnt, amit mondott, nem is hittem neki. Itt nem is várok mást, csak erőszakot, miért lenne ő más?

- Miért ne bántanál? - tettem fel a kérdést, hirtelen megtalálva a hangomat. - Hiszen ha ők ott kint megteszik, te is megteszed ugyanúgy! Mind ugyanolyanok vagytok, erőszakos állatok..

- Én nem vagyok vadállat - szakított félbe határozottan, a szemei dühösen villantak fel egy pillanatra, de aztán ellágyult a tekintete. - Én sosem bántanék egy nőt. - Olyan komolyan mondta ezt, hogy egy másodpercre elöntött a megkönnyebbülés. De csak egy egyetlen röpke pillanat erejéig, hiszen nem felejtettem el, hol vagyok. Az ellenség táborában, az egyikük ágyasaként. Még a hangzása is rossz ennek a szónak, gyűlöltem. Akármit is mond ez a fiú, egy másodpercre sem érezhetem magam többé biztonságban. 

- De hát az előbb azt mondtad... én vagyok az ágyasod.

- Igen, az vagy - bólogatott. - De ma nincs szükségem a szolgálataidra.

- A szolgálataimra - ismételtem kérdően.

- Csak vicceltem. - Mosolya a semmiből ragyogott fel, teljesen meglepve vele engem. Nagy szemeket meresztettem rá, mire újból felnyújt ujjaival, hogy megcirógassa arcomat, de ismét elhúzódtam. - Tőlem nem kell félned, én nem bántlak. De azt hiszem, én vagyok az egyetlen ilyen ember itt. Ezért is jobb, hogy velem vagy.

Mondanivalója végeztével folytatni kezdte a vetkőzést, megszabadulva harci öltözetétől, miközben én a szoba sarkát bámultam.

- Ezek szerint maradsz - állapította meg. Mintha lenne más választásom. - Jó. Gyere, aludjunk. Fáradt vagyok - nyújtotta felém a kezét, miközben a másikkal megemelte a függönyt, ami mögött az ágya húzódott a sötétben.

Chh, persze, hogy fáradt vagy, azok után, hogy lerohantátok a falunkat, a lakóit pedig vagy elűztétek, meggyilkoltátok vagy fogságba ejtettétek - gondoltam keserűen és lelki szemeim előtt megjelent édesapám tekintete, mielőtt meghalt. Elöntött a harag az emlékre, és a kezeim reflexszerűen szorultak ökölbe a tehetetlen fájdalomtól.

- Hyeseul? - vont kérdőre Jongin, mikor meglátta szorításomat. - Lefekszünk.

- Együtt?

- Egy ágy van - közölte Jongin egyszerűen. - Vagy itt alszol, vagy a földön, mivel nincs máshol hely.

- Rendben, akkor a földön alszom - jelentettem ki hidegen. A fiú felhúzott szemöldökkel méregetett, megleptem válaszommal, de nem vont kérdőre.

- Ahogy gondolod - vonta meg a vállát, átlépett a másik térfélre és levetette magát az ágyára. Magára húzott egy takarót és a fal felé fordult, a hátát mutatva ezzel nekem. Kissé ledöbbentett. Az előbb még egész.. kedvesnek mutatkozott, most meg... érzéketlen tuskó. Lehetne rosszabb is - villant hirtelen a gondolat az eszembe. Nagyot sóhajtottam és letelepedtem az egyik székre az asztal mellett. A karomra hajtottam a fejem, hogy egy kicsit kényelmesebb legyen és megpróbáltam elaludni, de hirtelen eszembe jutottak azok a lányok, akik Dongsik társaságához kerültek és végigfutott a gerincemen a hideg, ahogy rágondoltam, milyen szörnyűségeket kell most kiállniuk. Ez a gondolat végleg kiverte a szememből az amúgy sem rám vadászó álmot, főleg mikor a távolból durva röhögést és kiáltásokat hallottam. Nem sokkal mellettem Jongin viszont békésen szuszogott álmában.

Órákig ültem a sötétben, és a fáradság lassan kezdett erőt venni rajtam. A tábor fokozatosan kezdett elhalkulni, míg végül mindenki nyugovóra tért, a katonák álomra hajtották fejüket a táborban. Egy ötlet ütött szöget hirtelen a fejembe és nem hagyott nyugodni a gondolat. Amilyen halkan csak tudtam, lekászálódtam a székről, amin most törökülésben ültem és megragadtam Jongin fegyverét. Hogy ez nem jutott eszembe előbb. Óvatosan félrehúztam a függönyt és megpillantottam az alvó fiút. A szívem gyorsabban kezdett verni arra a gondolatra, amit tenni készültem, de megpróbáltam elfojtani az érzéseimet. Attól még, hogy engem nem bántott, másokat igen. Ő is egy gyilkos, aki megölte a falubelieket. Felemeltem a kardot, hogy lesújtsak rá, de kezem megállt a levegőben. "Én nem vagyok vadállat." - visszhangzottak szavai a fülemben.

Képtelen voltam megtenni.

Leeresztettem a karjaimat egy halk sóhaj kíséretében.

- Rossz lány vagy - szólalt meg hirtelen Jongin, mire majd kiugrott a szívem a helyéről. Félve pislogtam rá, ő pedig lassan nyitotta fel szemeit, hűvös tekintetét az enyémbe fúrta, ujjai a csuklóm köré fonódtak, bilincsbe zárva karomat. - Vegyük úgy, hogy ez meg sem történt. Menj vissza aludni.

- Én...

- Jóéjt - engedett el, kitekerte kezemből a kardját és maga mellé helyezte. Hozzám vágott egy takarót és ismét hátat fordított nekem.