Hyeseul pov.
- Még mielőtt bármelyikőtöknek is bármilyen hátsó szándéka támadna a késekkel, - járkált közöttünk a parancsnok, miután bevezettek minket a konyhába. - Közölném, hogy senki sem ússza meg azt szárazon. - A hangja jéghidegen csengett, miközben jól látható mozdulatot tett vízszintesen a nyaka előtt. Gyűlölködve meredtem rá, elborzasztott a nyersesége és az, hogy ezek itt minden könyörület és lelkiismeret nélkül képesek lennének megölni a nőket.
- Gyerünk, munkára! Délre készen kell lennie az ebédnek! - hangzott el a parancsszó és mindenki jobbnak látta engedelmeskedni.
Egész nap zöldséget pucoltam és rizst főztem. Ahogy telt-múlt az idő, egyszerre rádöbbentem, milyen éhes vagyok. Egy teljes napja nem ettem semmit, és ennyi ennivaló között megjött az étvágyam, amit tegnap a félelem vett el. Beszélgetni nem nagyon szabadott, mert rögtön ránk szóltak.
Hirtelen egy nagy huppanást és utána ijedt kiáltásokat hallottam meg kicsit messzebre tőlem. Mindenki otthagyta a teendőjét és egy csoportba gyűltek egy ponton, körbeálltak valakit. Én is kíváncsian futottam oda, hogy meglássam, mi történt.
- Menjetek hátrébb, hagyjatok neki levegőt! - sopánkodott az egyik asszony. Egy másik nő mellett térdelt, aki ájultan feküdt a földön. A parancsnok rontott oda ebben a pillanatban, hogy rendet tegyen, de döbbenten konstatálta az eszméletlenül heverő asszonyt.
- Mi baja? - vonta kérdőre a mellette térdeplőt.
- Elájult. Három napja nem evett... - hallatszott a válasz. Három napja! Három napja hagyják éhezni a női foglyaikat! Elképesztett ez a kegyetlenség. A parancsnok tanácstalanul tekintgetett egyik asszonyról a másikra.
- Valóban?
- Igen.. Mióta idekerültünk, semmit sem kaptunk enni.
- Ebben az esetben... Negyed óra pihenő, és kaptok enni is - jelentette be, minek hallatán megélénkült a társaság. - Szedjétek össze ezt az asszonyt. - Intett az ájult felé és ott hagyott minket. Valaki hozott vizet és azzal locsolgatták az arcát. Hamarosan magához tért szegény asszony, de még mindig kótyagos volt és annyira erőtlen, hogy nekünk kellett egy székhez vonszolni, hogy leüljön rá.
- Nem sokára kapunk enni - nyugtatgattuk. A parancsnok ígérete mindenkibe erőt öntött és vártuk, mikor kapunk enni mi is. Nem kellett sokáig várakozni, hamar megjelent az egyik katona egy kosárral a kezében.
- Ez a tiétek, osszátok szét! - közölte. - Tizenöt perc!
Rögtön a kosár körül kezdtünk tolongani, mindenki azonnal akart egy darabot a hozott ennivalóból, hogy neki is jusson. Végül az egyik határozottabb asszony javasolta, hogy álljunk sorba és ő igazságosan elosztja. Ebben meg is egyeztünk.
Miután megettem azt a kis kenyeret és sajtot, amit kaptunk, valamivel jobban éreztem magam. Akkor azonban egy újabb dolog miatt kezdett eluralkodni rajtam a pánik, mikor dél múltával kezdtek szállingózni az éhes katonák az ebédhez. A parancsnok szerint nekünk kell kiszolgálni őket és nagyon féltem ettől a feladattól. Mi van, ha összefutok Dogsikkal? Biztos, hogy nem hagyná szó nélkül, ha találkoznánk. Rettegek tőle, főleg, mivel tudom, hogy egyedül Jongin védne csak meg tőle, de őt sehol sem láttam. Egész ebédidő alatt gombóccal a torkomban vittem ki a katonáknak az ételt, akik fogdosni próbáltak és szexuális ajánlatokat tettek. Undorodtam az egész társaságtól és alig vártam, hogy vége legyen az egésznek.
Szerencsére Dongsikkal nem találkoztam és ebéd után mosogatásra fogtak minket. Aztán kezdhettük előről az egészet a vacsorához.
A nap már lement, amikor a parancsnok értem jött. Épp egy lábast súroltam.
- Jól végezhetted a dolgod, ha Jongin-ssi megint kéret téged - vigyorgott kajánul a férfi. - Rá nem vall az ilyesmi.
- Micsoda? - kérdeztem.
- Az, hogy rendszeresen lányokkal hál.
- Nem szokott..? - lepődtem meg.
- Nem igazán. Általában kihagyja az ilyen bulikat. Meg is lepődtem tegnap, mikor kéretett - mesélte a parancsnok, némiképp elfeledkezve arról, hogy én csak egy fogoly vagyok, akinek nem lenne kötelessége válaszolni. De amit Jonginról mondott némi megkönnyebbüléssel töltött el. Szóval ő tényleg nem olyan, mint a többi.
- Megérkeztünk - szólalt meg a parancsnok, mikor Jongin házához értünk és bekopogott rajta. - Jongin-ssi, meghoztam a lányt.
Kinyílt az ajtó, Jongin jelent meg a küszöbön.
- Jó szórakozást - kacsintott a parancsnok a fiúra, miközben Jongin behúzott engem a házba. Nem felelt, csak intett a másik férfinak és az arcába csapta az ajtót.
- Hol a fenében voltál? - esett nekem rögtön, amint kettesben maradtunk. - Hívattalak korábban is, de azt mondták, nem vagy a cellában.. Azt hittem...
- Mit hittél? - pislogtam rá meghökkenve.
- Nem tudom - vakarta a tarkóját és mintha zavarban lett volna. - Szóval?
- A konyhában dolgoztam egész nap - válaszoltam a kérdésére. Jongin a szemeit forgatta.
- Gondolhattam volna, hogy nem hagynak titeket békén - morogta a bajsza alatt. - Nem esett semmi bajod?
- Nem - ráztam a fejem.
- Akkor jó. - Az asztalhoz húzott, amin egy adag hevert a vacsorából. - Hoztam neked ennivalót. Egyél, biztos éhes vagy.
- Köszönöm - pislogtam hálásan a fiúra. Alig akartam elhinni, hogy így törődik velem. Igaz, napközben kaptunk egy kicsit enni, de azóta újból megéheztem. Leültem a székre és nekiláttam falatozni. - Te nem eszel?
- Már ettem.
Csendben fogyasztottam el, amit hozott nekem és nagyon jól esett. Jongin egész végig egy szót sem szólt, de végig magamon éreztem tekintetét. Egyre jobban zavarba hozott, nem szerettem, ha evés közben néznek, sőt, ha egyáltalán ilyen sokáig bámul valaki.
- Kérlek, ne bámulj - adtam hangot a problémámnak, de válaszul csak egy kuncogást kaptam. Egy kedves kuncogást.
- Ugyan, miért ne? - felelte végül mégis.
- Mert arra kértelek.
- Tudod, nem vagy abban a helyzetben, hogy bármit is kérj - ejtette ki a nem túl kedves szavakat a száján.
- Kösz, hogy emlékeztetsz. Már majdnem elfelejtettem - vágok vissza epésen.
- Ugyan, ne légy ilyen morcos - mosolyodik el, barna szemei ellágyulnak. Nem válaszolok neki, ő pedig letekint immár üres tányéromra. - Befejezted?
- Be.
- Egészségedre - jegyzi meg, én pedig csak bólintok. - Most pedig aludni akarok. Feküdjünk le.
Ráncba szalad a szemöldököm a kijelentésétől. Még mindig fájt a nyakam a kényelmetlen pózban eltöltött múlt éjszaka miatt, és semmi kedvem nem volt egy újabbat a széken aludva tölteni. Jongin észrevette habozásomat.
- Tudod, nem kell ám a széken töltened az éjszakát. Van mellettem hely.
- Köszi - húztam el a szám.
- Nem csinálok semmit, de komolyan - győzködött. - Hányszor mondjam még el, hogy nem akarlak bántani?
- Nem.. nem erről van szó - nyögtem ki kissé zavarba jőve. - Csak én még.. én még soha..
- Nem aludtál férfival? - mondta ki helyettem a lényeget, válaszom egy szégyenlős bólintás. - Nincs benne semmi különleges, elhiheted.
Attól még nem illik - érveltem, de csak magamban. Nem mozdultam a helyemről, és Jongin ezt látva egy hirtelen mozdulattal karjaiba kapott és az ágya felé lépett velem.
- Tegyél le! Jongin, tegyél le, azonnal! - kiabáltam vele és püfölni kezdtem a vállát.
- Kérésed számomra parancs - vigyorgott pajkosan és ledobott az ágyára, rögtön mellém vetve magát, hogy ne szökhessek el. Ránk rántotta a takarót és karjával lefogta derekamat, hogy ne ficánkoljak. Végül feladtam, és a mellkasát kezdtem bámulni duzzogva.
- Nézz rám - súgta és én ostoba azonnal teljesítettem kérését. Egy csillogó szempárral találtam szembe magam, arcunkat alig pár centi választotta el egymástól. - Mesélj magadról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése